udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Csákány András

2006. augusztus 30.

Rozsnyai Sándor, a sepsiszentgyörgyi ügyvédi kamara dékánja elmondta, vita folyt nemrég a kérdésről: szabad-e magyar bírónak magyarul megszólalnia a tárgyalóteremben. Korábban egy marosvásárhelyi román bíró, aki jól beszél magyarul, amolyan utolsó mohikánként időnként a peres felek érdekében látva, hogy nem tudnak jól románul, engedte a magyar beszédet. A bírót feljelentették, és az Igazságügyi Minisztérium által lefolytatott vizsgálat végül a bírónak adott igazat. Elismerték, nem jogsértő, ha a bíró magyarul kérdez. Ennek ellenére a magyarul megszólaló bíró fehér holló Romániában, ahol nemrég egy magyar bírónőt jelentettek fel hasonló okokból, s ahol a kevés magyar szakember többnyire óvakodik anyanyelven fordulni a peres félhez. Pár évtized alatt hihetetlen változás következett be még a Székelyföldön is. Rozsnyai Sándor, a sepsiszentgyörgyi ügyvédi kamara dékánja emlékezett, 1971-ben került ide, a belépett az ügyvédi kamarába. Akkor az első dolga volt megtanulni magyarul perbeszédet mondani, mert azt a jogon nem tanulták meg. Az igazságszolgáltatásban itt dolgozók döntő többsége akkor magyar volt. A törvényszék elnöke akkor Csákány András volt, a bírák is magyarok voltak. Akkor még a román bírókkal is lehetett magyarul szót váltani. A jegyzőkönyveket viszont románul vezették. Akkoriban a bírói kar mellett az ügyészségen is többségben voltak a magyarok, sőt, a rendőrségen is sokan azok voltak. Azután lassan áttértek a bíróságokon a román nyelvre, egyre több román bírót neveztek ki. A bírói kar elrománosítása a nyolcvanas években következett be, és azóta sem történt fordulat. Az utóbbi időben van némi haladás. Ha valaki ma azt mondja, nem tud románul, akkor ezt már minden bíró elfogadja, és megadja a tolmácshasználati jogot. A kilencvenes években a bírák száma is megnőtt, a magyar utánpótlás akadozik, az arányok tovább torzultak. Kovászna megyében a kommunizmus idején sosem mondták, hogy magyarul nem lehet beadni kérvényeket. Gondoskodni kellene arról, hogy magyarul is folyjék a jogászképzés. /B. Kovács András: Anyanyelven a törvényszéken. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 30./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék